Eltelt egy kis idő, mióta utoljára kinyitottam elektronikus naplócskámat…
Mi is történt azóta? Igaz, két részletben, de mégérkezett az új vezérlő (LGB 50015):
Ezzel már programozni is lehet a különböző CV értékeket, orvosolható a gyárilag beállított gyorsulás – lassulás görbe, gyakorlatilag szerintem erről koppintották a Roco új vezérlőjét.
A pályám elérte azt a nagyságot, amihez már e vezérlő 5 méteres kábele is kevésnek bizonyult, ezért megrendeltem az RC-s kiegészítőket is ( LGB 55050 és 55055):
Ezek kipróbálása még várat magára, de ami késik, az nem múlik…
Még a nyár elején nekifogtam az R1-es ívek cseréjéhez, aminek következtében jelentős fellendülés következett be az üzembiztonság terén. A központi részen lebetonozott alapokon lévő R1-s hurkot sajnos meg kellett hagyjam, de ide úgyis egy négyvágányos állomás van betervezve, csak ehhez még a főmérnök (feleségem) engedélye is szükséges…
Sajnos a betonalap kispórolása nagyon érezteti a hatását mindenhol, mert akár egy nagyobb esőzés mossa ki a talajt a téglák alól, akár a hőségben feltámadó szél fújja ki a port, mindenféleképpen mozdul a pálya – siklanak a vonatok.
Még július elején Martisz barátomnak is lett egy szabad délutánja, amit természetesen kertivasutazásra szántunk. Kicsomagoltuk az Arosa szerelvényt, feltettük a pályára és hajrá…
…lett volna, mert ugye a pálya finoman szólva is kívánnivalókat hagyott maga után… Nekiálltunk a javítgatásnak, és végre láss csodát: hiba nélkül végigment az Arosa szerelvény a pálya teljes hosszán!
Július közepén valamelyik este Vika és Martisz barátaimmal egyetemben csaptunk egy kis kertvasutazós-programozós-pizzázós (szúnyogirtó) partit, amin felavattuk az új vezérlőt, valamint a frissen megérkezett új „Coop” reklámfestésű mozdonyt is:
Hozzácsatoltunk pár tehervagont és megint kiderült, hogy a négytengelyesek csak a pálya régebbi részén futnak rendesen – így az új rész hanyagolva lett kicsit. Növelte az üzembiztonságot az is, hogy Martisz barátom nekiállt felszerelni a modellekhez adott extra kuplungokat, ugyanis az LGB gyárilag csak a vagonok egyik oldalára szereli fel a vonószerkezetet, így nagy az esély a szétkapcsolódásra.
Rákövetkező héten e nemes tevékenységet folytattam én is a szabadidőmben, mostanra már az összes tehervagon dupla kuplunggal van szerelve. A kéttengelyes teherkocsikból álló szerelvény vidáman közlekedett a pálya mindkét részében, a róla készült filmet hamarosan láthatjátok is a média részlegben.