Lilu lányom több mint fél éve háborúba kezdett.

Nem magától, nem jószántából - muszájból. Testét egy halálos kor, a rák támadta meg, leukémia formájában. Kérdés, mese nem volt, kénytelen volt harcolnia ellene - az élete volt a tét.

Kemény harc volt az elmúlt fél év, ennél keményebbet el se tudnék képzelni. Ma véget ért a kezelés első fázisa, túlélte, elmondhatjuk, hogy az első nagy csatát megnyerte.

Altatták, lumbálták, szurkálták megszámlálhatatlanul sokszor. A kemoterápia kemény, fájdalmas dolog, ami testet-lelket összezúz. Sokszor voltak nagy fájdalmai, 40 fokos láza, rengeteget szenvedett. Ennek ellenére töretlenül bízott bennünk, a szüleiben, orvosaiban, ápolóiban, nem adta fel egyszer sem.

Volt olyan beteg-társa, aki a kezelést 4 napig bírta - nagyon megsirattuk.

Ő erősebb volt, most is itt van velünk, remélem itt is marad.

Hihetetlenül büszke vagyok rá - az életemet adnám érte.