Kedden szinte semmi nem történt. Már kezdem megszokni a reggeli vérvételt, csak megszokásból tiltakozok kicsit. Apa egész korán itt volt, így Anya el tudott menni pancsizni. Vissza kellett mennünk az emeletre, ahol színes csipeszeket tettek a lábacskáimra és a kezecskéimre, majd valami tappancsokat a melkasomra.
Azt nem is mondtam, hogy ha kimegyek a szobámból, nekem is olyan vicces maszkot kell viselnem, mint mindenkinek, aki bejön hozzám. Az egyik nővérke nagyon aranyos volt, mert rajzolt rá egy mosolygós szájacskát, úgy sokkal jobb felvenni...
Apa megígérte nekem, hogy nem fog fájni, nem is fájt! Utána azt mondta a doktorbácsi Apának, hogy szívritmuszavaraim vannak, de nem a vérem miatt, ezt nem értettem, de gyorsan el is felejtkeztem róla, mert a szobánkban ismét bedugták a csövet a kezembe és elindították a vizecskét. Nem volt kedvem ágyban maradni, megkértem Apát, hogy menjünk ki a folyosóra sétálni és játszani. Ki is mentünk, Apa tolta mellettem az állványt, amiből megy belém a csővecske, én meg sétáltam mellette, fogva a kezét. A folyosó végén is van egy csomó játék, és képzeljétek: Apa talált benne Legot is, azt nagyon szeretem! Apa épített belőle garázst, jó nagyot, én pedig sokáig azt játszottam, hogy egy kisautóval beálltam - kiálltam, mint otthon. Közben Anya kész lett a fürdéssel, visszamentünk a szobába, mert kicsit elfáradtam, Apa pedig elment dolgozni.
Bejött hozzám egy kedves néni, kiderült, hogy ovónéni, itt is ovis vagyok? Gyurmáztunk kicsit, jött az ebéd, majd aludni kellett volna, de visszajött Apa! Annyira örültem, hogy már nem is voltam álmos... Újabb játék következett, majd megint el kellett menjen dolgozni.
Aztán este is visszajött, hozott sok ruhát Anyának és nekem is tiszta pizsomát. Ekkorra már nagyon fáradt és nyügi voltam, mentem is aludni.
Szerdán viszont nagyon rossz napunk volt. Reggel még minden jól indult, jött Apa, hozott finomságokat, jött egy új doktorbácsi, azt mondta, hogy ő lesz a kezelőorvosom.
A délutáni alvás közben történt az első nagy baj: arra ébredtem, hogy valami nedvesben fekszek, aztán láttam, hogy minden csupa piros, véres! Kiderült, hogy azon a kezemen feküdtem, amibe belemegy a cső, és valahogy alvás közben kijött belőlem és nagyon sok vérem kifolyt! Anya is nagyon megijedt, szaladgáltak körülöttem a nővérkék és a doktornénik, engem az egész nem nagyon érdekelt, mert hiába aludtam sokat, fáradt voltam.
Hirtelen megéheztem, banánt szerettem volna enni, de az nem volt itt. Pont jöttek vicces nénik, akik koronát csináltak nekem, az egyik nagyon aranyos volt és elment vett nekem! Hogy engem mindenki mennyire szeret...
Aztán este megint hoztak sárga zacskót, tudjátok, abban vannak a kis trombiták (thormochyták), amikből nekem kevés van. Ahogy belémjött a zacskó tartalma, elkezdtem nagyon rosszul érezni magam: viszkedett mindenhol, de nem úgy, mint amikor Apa vagy Anya csikizett, hanem nagyon. Ráadásul elkezdtem köhögni is, alig kaptam levegőt! Már este volt, csak Anya volt itt, nagyon megijedt, azonnal szólt a nővérkének, aki szinte futott, hogy hívjon valakit. Jött is egy doktornéni, aki csak topogott körülöttem, azt láttam, hogy nem nagyon tudja, hogyan segítsen, mindenáron a számba akart belenézni, de féltem tőle, nem engedtem. A nővérkén is láttam, hogy ideges, már ott volt a kezében valami kis üvegcse, amiből ki szokták szívni a folyadékot, amikor szurit kapok, de a doktornéni nem mondta neki, hogy beadhatja. Hirtelen elszaladt, hozott egy másik doktorbácsit, aki viszont nyugodt volt és éreztem, hogy ő tud segíteni - de ekkor már alig kaptam levegőt. Neki már megengedtem, hogy belenézzen a szájamba, nem is fájt, megkaptam a szurit is és rögtön jobban lettem...
Ugye holnap nem lesz ilyen baj?
