BrikóFilm

Kertivasutas blog, kiegészítve Lilu lányom betegségének és gyógyulásának történetével.

Friss topikok

Lilu naplója - 2.

2009.10.30. 21:14 | Briko | Szólj hozzá!

Korán ébredtem, kicsit meg is ijedtem, hogy hol vagyok? Hol az ágyam? Hol van Timi, a nővérem? Szerencsére Anya is felébredt, akkor már megnyugodtam, ha együtt vagyunk, akkor nagy baj nem jöhet...

Kezdtem éhes és szomjas lenni, de olyan történt, ami még soha, nem kaptam semmit! Hiába kértem Anyát, nem adott se enni, se inni. Ráadásul megint jöttek hozzám, beszúrtak valamit a kezembe, amiből most egy cső áll ki! Azt mondták, hogy megint meg kell nézni a véremet, amiatt kell a cső. Nem tiltakoztam, nagyon fáradtnak éreztem magam, bíztam Anyába, úgyse hagyja, hogy bántsanak. Elvitték sok kis üvegcsébe a véremet, de azt mondták, hogy kapok majd helyette másikat - ez olyan, mint amikor Timivel csokit cserélünk? Nem, az azért más...

Később jött egy új doktorbácsi, valami annástésztás (aneszteziológus), sokat vizsgált, pumpált rajtam egy valamit, beszélt Anyával, majd elment. Ekkor már nagyon éhes voltam, sírtam, hogy legalább a csaphoz mehessek oda, de nem lehetett. Bejött egy nővérke, szólt Anyának, aki ölbe vett és átvitt egy másik szobába. Sajnos még csak három éves vagyok, nem tudok olvasni, de a négy betűt megjegyeztem, hogy majd Apa megmondja mik azok, amik az ajtaján vannak: M Ű T Ő.

Ott bedugtak egy másik csövet a kezemen lévőbe, és rögtön nagyon álmos lettem, el is aludtam.

Már az ágyamban ébredtem, Anya ott ült mellettem. Valami csontvelő-vételről beszélgetett valakivel, nem is értettem az egészet, mit is vesznek ki belőlem megint? De szerencsére semmi se történt, csak végre megjött Apa is, hozott egy csomó mindent! Volt nála epres dörmi is, a mostani kedvencem, hami-hami, nyamm, nyamm...

Bejött a doktornéni, leült mindenki körém. Még mindig nagyon álmos voltam, csak a Leukémia szót hallottam többször is. Az mi, valami ajándék? Láttam, hogy Apának is és Anyának is könnyes a szeme, ugye nem bántotta őket a néni? Ha igen, akkor én nem is tudom mit csinálok vele!!! Most semmit, mert nagyon gyenge vagyok, de később... Hónapokról beszélgetnek, valami esélyekről, a százalék szót már hallottam otthon is, de a "100" szót nem mondták ki soha...

A doktornéni kiment, mehetünk haza? Nem, sajnos nem úgy néz ki a dolog... Miért néznek ki úgy a szüleim, mintha sírniuk kellene? Mi fáj nekik ennyire? Ugye nem én csináltam valami rosszat?

-Nem, nem, mondják egyszerre, csak beteg vagy. Nagyon beteg...

Ezt igazán nem érzem, mert nem fáj semmi, csak kicsit fáradt vagyok, de legalább kapok enni!

Legalább van tv, megy rajta a mese egész nap, azt nézem. Néha bejön a doktornéni, valami kemóról beszélt, meg kezelésről, meg sok vérről, meg valami lumbálásról - ugye az nem fog fájni??? Mondják, hogy eddig jó kislány voltam, mert adtam nekik sok vért, most én fogok kapni. Este hoznak is valami zacskókat, kettőben sárga valamik vannak, Apa azt mondja Anyának, ezek a thrombocyták, pótolják, amiből nekem nagyon kevés van. Megint bedugták a csövet, szerencsére az nem fáj, és elindult belém a zacskóból a sárga valami - jaj, mi lesz most? De tulajdonképpen nem fájt, ráadásul Apa és Anya folyamatosan meséltek is nekem közben. El is fáradtam, úgy döntöttem, hogy alvás közben is jó nekem a mese, lecsuktam a szemem és elaludtam. Mintha félálomban úgy tűnne, hogy leveszik a sárga zacskót a felettem lévő állványról és ráakasztanak egy pirosat, de éreztem, hogy ebből baj nem lehet, aludtam tovább.

A bejegyzés trackback címe:

https://brikofilm.blog.hu/api/trackback/id/tr861489655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.